A Google hivatalosan is megerősítette a Google helpful content update/system második kiadásának elindítását. Ez december 5-én indult el de nem lehetett észlelni, a Google szerint december 6-án vált észrevehetővé, ezért csak 6-án jelentették be. Ez a frissítés új jeleket ad hozzá, leginkább azt, hogy globálisan minden nyelvre működik – már nem csak az angol nyelvű tartalmakat nézi.
A Google december 6-án közölte, hogy december 5-én „megjelent a december 2022-es helpful content frissítés, amely jmost már globálisan, minden nyelven működik „. A Google hozzátette: „a bevezetés akár két hétig is eltarthat”.
Emlékeztetőül, a Google hasznos tartalom frissítése a keresőmotorokban való rangsorolás céljából írt olyan tartalmak kiszűrését célozza, amelyek nem segítik vagy tájékoztatják az embereket. A Google szerint ez a frissítés „az olyan tartalmakkal fog foglalkozni, amelyek úgy tűnik, hogy elsősorban a keresőmotorokban való jó helyezés érdekében készültek”. A frissítés „segíteni fog abban, hogy a nem eredeti, alacsony minőségű tartalmak ne kerüljenek magasan a keresőkben a rangsorba” – tette hozzá a Google. Ha tehát te is a keresőmotoros láthatóság és a forgalom növelése érdekében írsz tartalmat, akkor téged is érinthet ez a fajta frissítés, és a nem angol nyelvű oldalak sincsenek már biztonságban ettől a frissítéstől.
The Dec. 2022 helpful content update was released Dec. 5, starting to become more visible today & will take about two weeks to fully roll out. It improves our classifier & works across content globally in all languages. Our help page explains more: https://t.co/MS7hbcBTsp
— Google Search Central (@googlesearchc) December 6, 2022
Mi az a 2022 Google Helpful Content Update
Íme a legfontosabb dolgok, amiket jelenleg tudunk, rövid formában:
Név: Google Helpful Content Update
Indulás dátuma: December 5-én kezdett el kiépülni, de december 6-ig nem volt annyira észrevehető.
Bevezetés: A teljes bevezetés körülbelül két hetet vesz igénybe.
Célok: Azokat a tartalmakat vizsgálja melyeket azért hoztak létre, hogy a keresőben jól szerepeljenek az emberek segítésével szemben.
Csak a keresés: Ez jelenleg csak a Google keresőre van hatással, a Google Discoverre vagy más Google felületekre nem, persze a jövőben kiterjeszthetik.
Büntetés: A Google nem említette a büntetést, de ez a frissítés úgy tűnik, hogy büntetésnek tűnik azon webhelyek számára, amelyeket érinteni fog.
Sitewide: Ez egy sitewide algoritmus, tehát az egész webhelyet érinti ez a frissítés.
Nem core frissítés: Sokan azt fogják mondani, hogy ez egy core frissítés, pedig nem az.
Globális és minden nyelvre kiterjedő: Ez már nem csak az angol nyelvű tartalmakra vonatkozik, hanem minden nyelvre és globálisan.
Hatás: A Google nem árulta el, hogy a lekérdezések vagy keresések hány százalékát érinti ez a frissítés, de a Google azt mondta, hogy „jelentős” lesz. A Google azt is elmondta, hogy ez inkább az online oktatási anyagok, a szórakozás, a vásárlás és a technológiával kapcsolatos tartalmak esetében lesz érezhető.
Nem core frissítés: Nagyon sokan azt fogják mondani, hogy ez egy core frissítés, pedig nem az.
Globális és minden nyelvre kiterjedő: Ez már nem csak az angol nyelvű tartalmakra vonatkozik, hanem minden nyelvre és globálisan.
Hatás: A Google nem árulta el, hogy a lekérdezések vagy keresések hány százalékát érinti ez a frissítés, de a Google azt mondta, hogy „jelentős” lesz. A Google azt is elmondta, hogy ez inkább az online oktatási anyagok, a szórakozás, a vásárlás és a technológiával kapcsolatos tartalmak esetében lesz érezhető.
Helyreállítás: Ha téged is érintett, akkor át kell nézned a tartalmaidat, és meg kell nézned, hogy tudsz-e jobban teljesíteni a Google alábbi tanácsai alapján.
Forrás:https://www.seroundtable.com/december-2022-google-helpful-content-update-34528.html